4.rész

Másnap, azaz vasárnap reggel arra ébredtem, hogy valaki... Vagy éppenséggel valami nyalogatja az arcom. Nos, gondoltam, nem Zayn, Hel vagy Travis csinálná ezt, ok nélkül. Okot meg nem tudok rá, hogy miért csinálnának egyébként is ilyet... Így tehát kinyitottam a csodálatosan kék szemeimet, majd egy kutyával találtam magam szembe. Miután feleszméltem a döbbenettől, sikítottam egyet - nem mintha olyan ijesztő lett volna a kutya -, majd magamra húztam a takaróm és az ágytámlának dőltem. A kutya egyre közelebb jött hozzám, én pedig egyre feljebb húztam a takarót az arcomon. Rob - nem tudtam másképp elnevezni 5 másodperc alatt - felmászott rám, majd kényelmesen leült a lábamra, és rám emelte a tekintetét.
- Oké, mit akarsz? Megsimogassalak? - motyogtam, majd végig simítottam a fejét. - Oké, megvolt. Mehetsz! - mutattam az ajtó felé, de Rob meg sem mozdult. - Zayn Malik! - ordítottam. - Mi a szart keres egy kutya a szobámban? - kiabáltam, mert tudtam, másképp nem fog elmozdulni a kutya, ha csak valaki el nem veszi a lábamról. Vagy ha én megmozdulok, akkor talán lement volna...
- Mi a baj? - jött be Zayn halál nyugodtan, majd rám mosolygott. Aha. Ő volt. Ő engedte be hozzám.
- Mit keres itt egy kutya? 
- Nem tudom - vont vállat, majd indult is kifelé. 
- A-a. Nem mész ki! Idejössz szépen, és elviszed innen! - mondtam határozottan. 
- De most miért? Hát nem édes? - jött vissza, majd a kutyára mutatott.
- Nem! Rob nem édes! 
- Rob? - tört ki belőle a röhögés.
- Most meg mi van? Szerintem illik rá ez a név.
- Lánykutya, te szerencsétlen! - rázta meg a fejét nevetve. 
- Jó, akkor... Roxy - sóhajtottam fel. - Most pedig vidd ki innen! 
- De még csak most hoztam be, nemrég - csóválta a fejét.
- És most szépen kiviszed, vagy legközelebb egy kígyót rakok a fejedre miközben alszol - néztem rá angyali mosollyal. 
- Nem értem, miért kell félni egy kutyától. Gyere ide...izé...
- Roxy!
- Ez olyan hülye név - fintorgott.
- Csak mert én adtam neki? - vontam fel a szemöldököm.
- Öhm. Ja - bólintott, mire összehúzott szemöldökkel néztem rá. - Oké, legyen Roxy - sóhajtott fel arckifejezésem láttán. Megmozdítottam a lábam, mire a kutya konkrétan leugatott, Zayn pedig röhögőgörcsöt kapott. 
- Hallottad? Leugatott! - háborodtam fel.
- Nem kedvel téged - röhögött Zayn, majd megfogta a kutyát és leemelte a lábamról. Kisétált a szobámból, én pedig sóhajtva terültem el az ágyon. 

- Elmentem! Majd jövök... valamikor - kiabálta Hel és mielőtt akármelyikünk is mondhatott volna valamit, csak a csapódó ajtó hangját hallottuk. 
- Szóval, Brit... - jött oda hozzám Zayn, mire felvont szemöldökkel néztem rá.
- Igen, Zayn? 
- Te tudod ki az a Mark... 
- Nem ismerem! - hárítottam. 
- Higgyem is el? - nézett rám amolyan "Na ne röhögtess! Tudom, hogy hazudsz" nézéssel.
- Igen, hidd el. Komolyan. Nem ismerem azt a gyereket - mondtam az igazat. Igazából csak a nevét tudom, meg hogy nagyjából hogy néz ki. Sosem találkoztam vele, csak Hel áradozott nekem órákat róla... Igazán élveztem azok az iskolás napokat, amikor sutyorogva jött mellettem és azt kántálta hogy: "Úristen! Nézd, ott van Ő!", aztán pedig szerelmes pillantásokkal bombázta, szegény gyereket... És összejöttek. Nos, kíváncsi vagyok meddig fognak együtt maradni... Már előre látom, ahogy vigasztalom Helt, és együtt szidjuk azt a gyereket. De inkább álljunk hozzá pozitívan. Remélem, pár év múlva már az esküvőjükre fogunk készülődni!
- Oké, elhiszem - sóhajtott fel. - De ha...
- Bármit tudok róla, majd értesítelek - mondtam enyhe gúnnyal a hangomban. - Egyébként miért nem Helnél kérdezősködsz? 
- Mert elment! 
- De itthon szokott lenni - értetlenkedtem. 
- Mert most jött rám a kérdezősködhetnék - fújtatott. - Nem mindegy kitől kérdezem meg? 
- Nekem végül is mindegy, mert én úgysem tudok semmit - vontam vállat végül, majd felálltam és bebandukoltam a konyhába, ahol Travis ült egymagában, egy pohár sör társaságában. 
 - Mizu? - kérdeztem, majd levágtam magam mellé. 
- Semmi - mormogta, majd diszkréten lefejelte az asztalt. 
- Valami baj van? - kérdeztem vigyorogva. 
- Nem, nincs - erőltetett egy mosolyt az arcára, miután felemelte a fejét az asztalról. Félelmetes "mosoly" volt, azt hiszem rosszat fogok álmodni.
- Gyakorold még ezt a műmosolyt - javasoltam fintorogva. 
- Bocsánat - fejelte le ismét az asztalt. 
- Ha így folytatod egy nagy púp lesz a homlokodon - jegyeztem meg.
- Nem számít - morogta. 
- Kit akarsz kiűzni a fejedből? - kérdeztem, bár tudtam a választ. 
- Senkit - motyogta.
- Hűha. Ez meggyőző volt.
- Mondd... Te most azt kívánod, hogy leordítsam a fejed? Mert közel járok hozzá - emelte fel a fejét újból, majd összevont szemöldökkel nézett rám. 
- Oké. Nem kérdezek többet - emeltem a kezeimet magam elé. Bólintott, majd ismét lefejelte  az asztalt.
- Agyrázkódásod lesz - motyogtam, majd mielőtt még bármit is mondhatott volna, kimenekültem a konyhából. 

A lépcső felé menet hallottam, hogy Zayn valakivel beszél telefonon. Tudom, nem illik hallgatózni, de a kíváncsiságom felül kerekedett rajtam. Halkan mentem a lépcsőig, amin pár lépés után megálltam. Zayn szerencsére annyira bele volt merülve a beszélgetésbe, hogy nem látott/hallott meg. 
- Mondom, hogy nem - mormogta, miközben kezével a kanapén dobolt. - Jó. De... Oké. Igen. Akkor ott találkozunk, holnap -mondta. - Szeretlek - mondta a telefonba, engem pedig mintha fejbe csaptak volna, úgy álltam ott. Sóhajtva rakta el a telefont, én pedig még mindig csak ott álltam. Az a gond, hogy nem hiszem, hogy az anyjának telefonált... És másik gond pedig, hogy... Féltékeny vagyok! Én akarom hallani tőle, hogy szeretlek! Úgy, hogy nekem is címezi ezt a szavat...
Felállt, nekem pedig valamit ki kellene eszelnem. Meg kellene moccannom, de a végtagjaim nem engedelmeskednek. Mozdulj már! - mordult rám a tudatalattim. Zayn megfordult, én pedig léptem egyet lefelé. 
- Mintha szellemet láttál volna. Jól vagy? - kérdezte Zayn, én pedig megráztam a fejem és kitört belőlem a sírás. Meglepődve nézett rám, én pedig a lépcsőre ülve és az arcomat takarva sírtam. Azt hiszem, ez már régóta itt volt bennem, csak most robbant. Olyan igazi, mélyről jövő sírás. Zayn olyan "Na, most mit csináljak?" képpel nézett rám, majd végül odabotorkált hozzám és leült mellém. Zavartan rám nézett, én pedig még mindig sírtam. Talán azért nézett így, mert mióta ismerjük egymást, sose sírtam. Felsóhajtott, majd valamit motyogott, aztán pedig magához vont és átölelt(!). - Mi a baj? - kérdezte halkan.
- Ne akard tudni - nyögtem ki két szipogás között. 
- Ki sír? - jött ki a konyhából Travis. Olyan meglepődött képet vágott, hogy nevetnem kellett rajta. Úgyhogy nevetve sírtam és közben Zaynt öleltem. - Ez... Mi? Ti? Mi van? Várjatok! - szaladt el, majd visszajött a telefonjával. - Ezt a pillanatot meg kell örökíteni - vigyorgott, és csinált pár képet. 
- Na jó. Lődd le magad, Trav. Köszönöm - vigyorgott rá Zayn, mire Travis nevetve vonult vissza a konyhába. - Na? Jobban vagy? De tényleg... Mi a gond? 
- Mondtam, hogy ne akard tudni - mormogtam, majd nem épp lányosan a kezemet végig húztam az orrom alatt. 
- Megbántottak? Ki volt az? Megverjem? - sorolta kérdéseit, én pedig mosolyogva néztem rá. 
- Aranyos vagy - bukott ki belőlem, amikor a szemébe néztem. Jesszusom! Most tényleg ilyet mondtam? - Ááá. Ne mondj semmit - kaptam el a tekintetem róla, majd kezembe temettem az arcom. 
- Öhm... Ezt most meg sem hallottam - engedett el.
- Oké - bólintottam. - Úristen! Most tényleg ezt mondtam? - nyögtem fel.
- Úgy tűnik - mondta.
- Bocs... Én...
- Te?
- Én...
- Ő szerelmes beléd - szólalt meg valaki, mire mind ketten oda kaptuk a tekintetünket... 

3.rész

Egy egész éjszakai forgolódás után az ébredés... Nem túl kellemes. Konkrétan úgy nézhettem ki reggel, mint aki egy vagy két napja nem aludt. 

- Te. Jó. Ég! Brit! Muszáj korán reggel a szívbajt hoznod rám? - kérdezte Trav, miután reggel lementem a konyhába. Jó párszor végigmért, gondolom azt próbálta kitalálni, mit csinálhattam az éjszaka. - Te most... Mi az istent csináltál a múlt éjjel? Meddig voltál fent?

- Hmm. Hát, ha összeadjuk, hogy hányszor ébredtem fel és mindezek után hányszor nem tudtam elaludni... Akkor összesen olyan... 3 órát aludtam. És már tízkor lefeküdtem. És most fél 7 van. Nagyszerű teljesítmény, nem? 
- De, az. Mi a baj? 
- Semmi. Mi volna? - hazudtam. 
- Nem tudom... Olyan fura vagy pár napja. Mióta mondtam, hogy Zayn csajozik... - kezdett el töprengeni. Felcsillant a szeme, majd épp mondani akart valamit, de közbe szóltam.
- Ugyan! Véletlen egybeesés. Nehogy azt hidd, hogy az a bajom! 
- Aha. Oké - vigyorgott, majd rám kacsintott. - El is hiszem... - bólintott még mindig vigyorogva.
- Hidd is el! - vágtam rá, miközben levágtam magam az asztalhoz. Mondani akart valamit, de ekkor meg Zayn lépett be a konyhába. Travis rám nézett, én meg felvont szemöldökkel néztem vissza rá. 
- Hűha, Brit! Úgy nézel ki, mint akin kétszer is átment egy kamion - pillantott meg Zayn.
- Köszönöm Zayn, a kedves szavaidat - vigyorogtam rá erőltetetten, majd megforgattam a szemeimet. 
- Aludtál te? Vagy megint megpróbáltad megdönteni a "Meddig tudok fent lenni" rekordot?
- Aludtam. 3 órát. 
- Miért?
- Mert többet nem bírtam! - dünnyögtem. - Istenem. Ne kérdezz már hülyeségeket - fogtam a fejem.
- De harapósak vagyunk ma reggel - veregette meg a vállam. Dünnyögtem valami "Nem is tudom ki miatt" mondatot, majd felálltam és kifelé indultam, de ekkor meg Hel jött velem szemben. 
- Istenem! Nem igaz, hogy mindenhol üldöznek a szörnyek. Álmomban is, meg itt is - csóválta meg a fejét.
- Kedves vagy - fintorogtam, majd elkaptam a kezét, amivel épp összeakarta kócolni a hajam. Nem mintha egyébként nem lett volna kócos... - Na, jó! Le lehet akadni rólam - fújtattam, majd elmenekültem a szobámba előlük. Hah! Még jó, hogy hétvége volt... Egyébként pedig tuti, hogy elaludtam volna az egyik órán.

- Brit, elmegyünk moziba! Nem jössz velünk? - kiabált fel Trav este.
- Ki megy? 
- Hát, Zayn...
- Kihagyom - mondtam, miközben megálltam előtte, mert időközben leértem hozzá.
- Gyere már! 
- Hel megy? - vontam fel a szemöldököm.
- Nem ér rá... - vonta meg a vállát. - Na, de... Gyere már - kezdett rá újból.
- Istenem! Jól van, csak hagyd abba a könyörgést - morogtam. - És nem tudod, most mit vállalsz el - tettem hozzá.
- Hah! Csodálatos estének nézünk elébe - csapta össze a kezeit, majd elvigyorodott. 
- Na, megyünk? - jött ki a konyhából Zayn, aki látszólag tök nyugodt volt, velem ellentétben. Travis bólintott, én meg morogtam egyet. Elindultam kifelé a nappaliból, majd az előtérben megálltam és felvettem a kabátom. Nos, igen. Ez úgy történt, hogy lerántottam a fogasról, Zayn a hátam mögött állt, én meg arcon csaptam a kabátommal. Travis szakadt a röhögéstől, Zayn pedig az arcát fogta.
- Hát, ez jól esett - vigyorogtam rá, majd megfordultam és kiléptem a házból. Aha. Kiléptem. Zayn konkrétan felbuktatott, és miután én kiterültem, ő tapsolt kettőt.
- Ez jól esett - nézett rám vigyorogva, majd átlépett és lement a kocsihoz. Travis meg... Azt hittem, hogy megfullad a röhögéstől. Lenyújtotta nekem a kezét, én pedig belé kapaszkodtam és felálltam. 
- Örülök, hogy jól szórakozol - jegyeztem meg.
- Soha jobban - törölgette a szemeit. Leértünk a kocsihoz és bevágódtam hátra. Trav szórakozottan bemászott elém, majd hátra fordult hozzám és rám kacsintott. Meredten bámultam rá, aztán megráztam a fejem. Reggel óta a rögeszméjévé vált, hogy én Zayn miatt vagyok ilyen mostanában. Amit én tagadok, pedig egyébként közel jár az igazsághoz... 
- Hel miért nem jött? - törtem meg a csendet pár perc múlva. 
- Nem tudom - válaszolt Trav.
- Van az a Mark... Brit, te tudod ki - pillantott hátra rám, mire bólintottam. - Na, azzal van - mondta, majd leparkolt, mert időközben megérkeztünk a mozihoz.
Vagy káprázott a szemem, vagy hallucináltam, de mintha Travis arcára egy pillanatra kiült volna a féltékenység, aztán megrázta a fejét és tovább vigyorgott. Vagyis inkább vicsorgott. Hmm...

- Mit nézünk meg? - kérdeztem kíváncsian, miközben a pénztárcámban kutakodtam.
- Mit csinálsz? Tedd el! - szólt rám Zayn, mire felvont szemöldökkel pillantottam rá.
- Te mit csinálsz? - háborodtam fel. - Már megbocsáss, de nem veled jöttem, szóval magamnak fogom kifizetni a jegyet.
- Jajj... Fejezd már be! - mordult rám. - Én fizetek és kész! - dünnyögte, mire csodálkozva Travis felé fordultam, aki csak vigyorgott. 
- De... - kezdtem ellenkezni.
- Fogd be! - szólt rám, mire elhalkultam és motyogtam egy "Köszönöm"-öt. Folyamatosan halkan dünnyögve mentem be a terembe, ahol a filmet adták. Nos, ezért kicsit sem néztek hülyének. Morogva leültem Travis mellé.
- Nem itt ülsz - emlékeztetett Travis. - Hanem ott - mutatott a Zayn melletti székre. 
- Teszek rá! - morogtam.
- De itt más fog ülni - erősködött, mire felvont szemöldökkel néztem rá. 
- Mondd! Te egy kicsit sem szeretsz? 
- Őőő, de egy kicsit igen. De akkor sem itt ülsz - vigyorgott. 
- Uhm, bocs, de... Itt én ülök - nézett a jegyére, majd rám egy magas, fekete hajú, zöld szemű pasas. 
- Nagyszerű - mormogtam, majd felállt és átültem Zayn mellé. Vagyis inkább átszenvedtem magam mellé... 
- Komolyan mondom, nehogy arrébb rakd a patáidat! - morgolódtam. - Á, dehogyis. Inkább bukjak fel. Igazad van - dünnyögtem tovább Zaynnek címezve a szavaim, aki egyébként jót szórakozott rajtam. Nagy szenvedések után, végül sikerült leülnöm a helyemre, ami nem tudott máshol lenni, mint Zayn mellett...
- Jót szórakozol? - néztem Zaynre erőltetett vigyorral.
- Tulajdonképpen, igen - bólintott. 
- Arghh - morogtam, majd előrefordultam. 
- Hát ez érdekes lesz... - motyogta Travis vigyorogva.
- Psszt! - szólt rá a pasi, akinek a helyén nekem kellett volna ülnöm. Sóhajtva hátradőltem, majd azon kezdtem gondolkodni, hogy minek is mentem bele az egész mozizásba. Nem sok okot találtam... 
Unottan bámultam a filmet, ami egyébként egy kiszámítható zombis film volt. A csaj fut az erdőben, a zombik üldözik, a csaj megbotlik és elesik, és mindezek után a zombik kibelezik. Itt a vége, fuss el véle! 
A film felénél már a fejem fogtam, és szenvedni kezdtem. 
- Nyugodj már le - suttogta Zayn. 
- Idegesítelek? - vontam fel a szemöldököm.
- Engem nem, de másokat gondolom igen - mutatott körbe, és néhányan felénk pillantgattak. 
- Nem tehetek róla - vontam meg a vállam. - A film teszi. Olyan rossz - nyavalyogtam. 
- Rossz ötlet volt moziba jönni - dünnyögte Travis. 
- Halkabban már! - szólt ránk egy nő. 
- Komolyan! Én vagyok az egyetlen, akinek nem tetszik ez a hülye film? - morogtam.
- Istenem! Gyere - kapta el a karom Zayn, majd felrángatott a helyemről.
- Hova mentek? - kérdezte Trav.
- Ki! - vágta rá Zayn.
- Na végre - sóhajtott fel valaki megkönnyebbülten, mire mind a hárman megsemmisítő pillantással néztünk a pasira. Zayn a karomnál fogva rángatott ki a teremből.
- Most jobb? - kérdezte felvont szemöldökkel.
- Miért jöttél ki velem? - kérdeztem, figyelmen kívül hagyva a kérdését. 
- Mert... Csak! Nem bírtam elviselni a szenvedésed, meg egyébként is... Nekem sem jött be a film - fintorgott. 
- Azt mondtad nem zavarlak - töprengtem. 
- Igaz - bólintott. - Akkor azért jöttem ki veled... Mert a többieket zavartad és magadtól meg tuti, hogy nem jöttél volna ki. Na, megelégszel a válasszal? 
- Talán - vigyorodtam el. Sóhajtva leült mellém egy székre és a térdére könyökölt. Csendben szemlélődtünk, egyikünk sem szólalt meg. Félóra elteltével vége lett a filmnek, az emberek pedig elkezdtek kifelé szállingózni a teremből. 
- Soha többet nem jövök veletek ketten moziba! Rossz ötlet volt - rázta meg a fejét Travis, amint megtalált bennünket.
- Én megmondtam, hogy nem jó ötlet, ha én is jövök - vontam meg a vállam. 

Otthon Hel fogadott bennünket, és olyan vigyor volt az arcán, hogy konkrétan körbeérte a fejét. 
- Mi ez a nagy vidámság? - kérdeztem mosolyogva. 
- Képzeeeeld - húzta el az 'e' betűt. - Összejöttem Markkal - kezdett el ugrálni, én pedig Travis arcára fagyott mosolyát figyeltem. 
- Hát, ez nagyszerű - lelkesedtem, majd megöleltem. Hevesen bólogatott, majd Travisre nézett. 
- Mi a baja? - kérdezte vigyorogva.
- Semmi bajom! - csattant fel Trav, majd kikerült bennünket és felment az emeletre. Nahát, nahát. A nagy "Utáljuk Helt" Travis beleszeretett Helbe. Hát, ez jó lesz...