....

Sziiiasztok:)

So, új rész foggggalmam sincs mikor lesz, ugyanis most megyek keresztanyumékhoz:D és ott nem tudok (fogok) írni. Szóval, ennyit akartam:D mindenkinek jó nyarat:D:D:D<3

7.rész

Vigyorogva csengettem Ed házánál - ugyanis egyedül lakik, jó neki -, Ő pedig vigyorogva nyitott ajtót. 
- Egyedül? 
- Kivel jöttem volna? - kérdeztem vissza, majd a nyakába ugrottam. Mostanában szokásom mindenkinek a nyakába ugranom... 
- Örülök hogy látlak - dünnyögte, majd lerakott a földre. - Mi járatban? 
- Tudod, hogy szeretlek... 
- Mi kell? - nevetett fel.
- Egy óriási nagy szívesség - húztam félre a szám. - Na?
- Attól függ. Mondd, mit kell csinálnom - sóhajtott fel, majd elterelt a kanapéig, ahol kényelembe helyeztük magunkat.
- Játszd el, hogy a barátom vagy.
- Az vagyok.
- Nem úgy barát. Hanem mint...
- Na nem! Soha! Ne is álmodj - rázta hevesen a fejét. 
- Légyszí' - vetettem be a boci szemeket. 
- Nem! - mondta olyan hangsúllyal, amiből már tudtam, hogy végül igent fog mondani. Pár percig gondolkodott, majd felsóhajtott. - Oké. Eljátszom. De jössz nekem eggyel.
- Akármikor. Ahogy szólsz én már rohanok is - bólintottam. 
- És mikor kell...? - húzta el a száját.
- Eljössz most? - kérdeztem édesen mosolyogva.
- Gyalog? - szaladt fel a szemöldöke.
- Van kocsid, nem? - kérdeztem csodálkozva.
- Most épp nincs - vont vállat. 
- Akkor gyalog - bólintottam.
- Ne már! 
- Nem halsz bele. Én is elgyalogoltam idáig. Maximum egy kis izomlázad lesz - vigyorogtam. 
- Csak hogy tudd, jelen helyzetben nagyon nem kedvellek - mormogta, majd felállt és engem is magával húzott. - Gyerünk, mielőtt meggondolom magam - kapta fel a kabátját, majd a kulcsát és kitessékelt a házból. Hazáig vigyorogva mentem, Ed meg csak forgatta a szemeit.
- Soha többet nem csinálok ilyet - sziszegte, amikor épp az ajtón léptünk befelé. - Fáj a lábam is. 
- Pofa be és karolj át! Vagy valami... - morogtam, Ő pedig engedelmeskedett.
- Ugye nem kell hogy megcsókoljalak? - borzadt el. Na kösz. 
- De, lehetséges hogy kell - vigyorogtam fel rá, majd finoman oldalba böktem. - Kezdődik.
- Megfogom én még ezt bánni - motyogta, majd egy hatalmas vigyort varázsolt az arcára és megszorította a derekam.
- Megjöttünk! - kiabáltam el magam.
- Nagyszerű - jött a válasz a konyhából. - Várjunk csak... Jöttünk? - kérdezte Travis kíváncsian, majd kinézett az ajtón. 
- Helló - köszönt lazán Ed, és intett egyet.
- Uhm, helló - bólintott Travis, majd kezet fogtak. - Ti esetleg...? - mutatott felváltva hol rám, hol pedig Edre. 
- Eltaláltad - mondtam. 
- Mióta? - kíváncsiskodott.
- Olyan 2... - kezdte Ed.
- Hete. Két hete - bólogattam. 
- Hmm... - hümmögött Trav. - Értem - nézett rám vigyorogva. - Nos... Örülök - mosolygott ránk, majd visszament a konyhába.
- Ő volt az? - kérdezte Ed.
- Nem! Ő valahol fent lézeng. Gyerünk fel - kaptam el a kezét, majd magam után húztam. 
- Utálom ezt - nyöszörgött mögöttem. - Hé, mi van? - kérdezte, miután nekem jött, mivel én megtorpantam. 
- Mennem kell - jött egy lány hang az emeletről. - Majd találkozunk holnap - mondta, majd hallottam ahogy lépkednek.
- Úristen. Csak most bírjam ki sírás nélkül - motyogtam magamnak, majd tovább mentem. 
- Uhm, sziasztok - köszönt a csaj, majd felvont szemöldökkel fordult Zayn felé.
- Khm... - nézett le összekulcsolt kezünkre, majd Edre, aztán pedig engem kezdett fixírozni. - Nathalie... Ő itt Brittany. A hugom legjobb barátnője. Ő pedig... - nézett újból Edre.
- Ed... A barátom - mosolyogtam. 
- Szóval Ő Ed - motyogta Zayn. 
- Nagyszerű. Örültem a találkozásnak - mosolygott ránk Nathalie. 
- Mi is - mosolyogtam vissza rá. 
- Na most már tényleg megyek. Sziasztok - intett nekünk, majd Zaynnel, aki még egy pillantást vetett a kezünkre, lementek az emeletről. 
- Itt aztán vannak bajok - csettintett Ed, majd enyhén meglökött, mert odafagytam a helyemre. - Hát, nem irigyellek - dobta át a kezét a vállamon, majd adott egy puszit az arcomra. Halvány mosollyal az arcomon néztem fel rá, majd oda fordultam hozzá és szorosan megöleltem. 
- Ha nem vagy itt, tuti elsírom magam - motyogtam a mellkasába.
- Ne sírj miatta. Nem éri meg. Hallod? - tette kezét az állam alá, majd felemelte a fejem, így beletudott nézni a szemembe. - Ha neki nem te kellesz, hanem egy olyan csaj, akin fél kiló vakolat van és úgy néz ki mint egy... - elhalt a hangja a mondat végére, de tudtam mire gondol. - Akkor ő egy hülye. Egy nagyon hülye pasi - mormogta, majd elmosolyodott. 

A legjobb barátom, és sose éreztem iránta semmit, de hirtelen meg változott körülöttünk a légkör. Ajkaira néztem, és amikor meglátta, elakadt a lélegzete. Felnéztem vissza a szemeibe, Ő pedig épp az ajkaimat nézte, aztán találkozott tekintetünk. Ajkával közelített az enyém felé, és épp hogy súrolták egymást, Zayn betoppant. 
- Uhm, bocs - dünnyögte, majd elment mellettünk és bement a szobájába. Zavartan hátrébb léptem Edtől, majd a hajamba túrtam.
- Uhm... Úristen - motyogtam, majd ajkamhoz nyúltam, és végig simítottam rajta. 
- Ja - bólintott Ed, majd zsebre vágta a kezét és a padlót nézegette. - Ez... 
- Nem jelent semmit. Pillanatnyi...
- Elmezavar volt...
- Szóval ugyan úgy...
- Legjobb barátok - mosolyodott el. 
- Azok - bólintottam, majd felsóhajtottam. 
- Hiteles alakítás volt - vigyorgott rám, mire felnevettem. 
- Az volt - bólogattam nevetve, és már szinte el is felejtettük hogy majdnem megcsókoltuk egymást. 
- Pont jókor jött... - mormogta, mire megint bólintottam egyet. 
- A legjobbkor.
- Szerinted elhiszi hogy már nem vagy belé szerelmes? - kérdezte, mikor már a szobámban voltunk. 
- Remélem, hogy igen - mondtam, majd elterültem az ágyon. 
- Mássz arrébb, te... - paskolta meg a lábam, én pedig arrébb szenvedtem magam, így helyet adtam neki is. 
- Itt maradsz ma? 
- Mármint? 
- Itt alszol, te medve? - kérdeztem vigyorogva, mire elnevette magát.
- Ha van hely, akkor igen, te mamut - bökött oldalba nevetve. Egyébként, szoktuk így becézni egymást. 
- Tudod, elméletileg egy pár vagyunk, szóval mellettem kell lennie helynek - mondtam.
- Nagyszerű - borzolta össze a hajam, majd hozzám vágott egy párnát. 
- Fejezd be! Ne ütögess, mert a végén a földön alszol - mormogtam, majd kiraktam a kezem, amivel felfogtam az újabb ütést. - Hallod?! - förmedtem rá, majd felnevettem amikor megláttam a fejét. - Ne nézz ilyen nagy szemekkel rám - ráztam meg a fejem. 
- Egyszer van kedvem párna csatázni, erre te nem akarsz. Hát mi ez? - hitetlenkedett, majd eldőlt az ágyon. Felsóhajtott, majd lecsukta a szemeit, én pedig abban a pillanatban fogtam egy párnát, majd fejen vágtam vele. Mivel nem csinált semmit, megütöttem egymás után vagy ötször, aztán felmordult, felült és így lettünk egymással szemben. Pár pillanat múlva, már alatta voltam és nevetve próbáltam eltolni a mellkasánál fogva. Vigyorogva elkapta a kezeim, majd a fejem mellé szorította őket.
- Héé, ez nem ér - nyafogtam, miközben vergődtem alatta. - Nem játszol tisztességesen! Erősebb vagy nálam - mondtam lefelé görbülő ajkakkal. 
- Ez van. Mióta is ismersz? - "gondolkodott" el. - Ja, kiskorom óta. Igen, azóta erősebb vagyok nálad, bébi - vágott önelégült képet, mire kinyújtottam rá a nyelvem. 
- Egy... Fú, ne tudd meg mi vagy - fújtattam, majd megpróbáltam kiszabadítani a kezem, de semennyi sikerrel sem jártam. - Engedj el, te majom - nyavalyogtam.
- Jó, de csak mert ilyen szépen kérted - nyomott egy puszit az arcomra, majd elengedte mind két kezem és legördült mellém... A padlóra. 
- Úristen - röhögött fel. 
- Mi az Isten volt az? - tört be a szobába Zayn.
- Bocs, csak leestem - legyintett Ed, miközben az oldalát fogta.
- Ne törődj vele. Enyhén béna - nevettem fel. Zayn elmosolyodott, majd bólintott, aztán pedig kiment a szobámból. 
- Istenem - nyögött fel, majd feltápászkodott és röhögve leült az ágyamra. 
- Fájt? - kérdeztem még mindig nevetve.
- Á, dehogy - legyintett vigyorogva. - Viszont Zayn bejött megnézni mi volt az. Foglalkozik velem - húzta ki magát vigyorogva.
- Te hülye vagy - paskoltam meg a fejét.
- Mi van ha azt hitte hogy veled történt valami és azért jött azonnal? - vonta fel a szemöldökét.
- Ne gondoljunk bele sokat - ráztam meg a fejem, majd feltápászkodtam és az ajtóhoz mentem. - Most pedig gyere és játsszuk el, hogy szerelmesek vagyunk egymásba! - parancsoltam, mire ő felugrott és odajött hozzám.
- Csak hogy tudd, jó színész vagyok. Jobb, mint te. Hah! - kocogtatta meg a mellkasát, én pedig nevetve fogtam meg a kezét, majd nyitottam ki az ajtót, ami előtt Zayn állt. Úristen! Mindent hallott?

6.rész

Travis jött szembe velem és kissé feszülten nézett rám.
- Mi az? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Áá, semmi - legyintett. - Vagyis... Első próbálkozásom kudarcba fulladt - mormogta.
- Tessék? 
- Zayn... - motyogta. Ó, értem. Szóval nem sikerült még neki rendbe hoznia a dolgokat. - A konyhában van - válaszolt a ki nem mondott kérdésemre. Bólintottam, majd kikerültem Travist és lementem. Pár mély lélegzet vétel után - mintha nem is tudom mire készültem volna -, benyitottam a konyhába, ahol Zayn ült az asztalnál. Halál nyugodtan lépkedtem a pulthoz, ahol töltöttem magamnak egy kis narancslevet, majd hezitáltam kicsit, de végül leültem én is az asztalhoz. Kínos csendben kortyolgattam az italom, és elgondolkodtam azon, hogy vajon ő is ilyen hangosnak hallja-e, ahogy nyelek. 
- Hogy tudsz így zabálni este 10-kor?! - törtem meg a csendet szuper béna kérdésemmel. 
- Hát... Ahogy látod... Így - mutatta fel a villájára szúrt tojást (?), majd bekapta. 
- Hű. Erre magamtól rá se jöttem volna, ha nem mutatod be - bólintottam komolyan, és magamban lepacsiztam magammal, mert már váltottunk pár szót! Hurrá. Így haladunk, akkor 100 év múlva még talán össze is jövünk. 
- Te kérdezted. Én csak válaszoltam - vont vállat. 
- Jó, de én nem így értettem ezt a kérdést! - kezdtem vitatkozni. 
- Tudom. De én viszont így válaszoltam - mosolygott (!!) rám. Egy pillanatra találkozott a tekintetünk, de elkaptam a tekintetem.
- Nos, oké. Kösz, hogy bemutattad hogy kell enni.

- Szívesen. Eddig úgy sem tudtál - pillantott rám. 
- Tessék? - háborodtam fel. Ez nem is igaz! Bár, néha úgy eszek, hogy a kaja nem is tányéromon van, hanem az asztalon, mert vagy elszáll véletlenül, vagy kikotorom a tányéromról.
- Valld be, hogy nem tudsz normálisan enni! Komolyan, sajnálom a következő pasidat, aki majd étterembe visz - vigyorgott rám. Összehúzott szemöldökkel néztem rá, mire felvont szemöldökkel nézett vissza rám. Legszívesebben bevágtam volna hogy "Akkor sajnáld magad"...
- Haha. Vicces vagy - fontam végül össze a karjaimat magam előtt, majd hátra dőltem a széken. 
- Tudom - vigyorgott önelégülten. 
- Nem gondoltam komolyan.
- Kapd be! - mondta. - Vagyis... Inkább ne - pillantott rám zavartan. 
- Nem is akartam - válaszoltam. Hmm. 10 órakor mikről nem tudok beszélgetni a világ legidegesítőbb pasijával. 
- Akkor jó - bólintott, mire felnevettem. 
- Hát ez kész - fogtam a fejem, majd nevetve ledőltem az asztalra. 
- Most meg mi van? - kérdezte zavartan nézve rám. 
- Ez a beszélgetés... - nevettem tovább. 
- Komolyan... Utoljára amikor velem voltál sírtál. Most meg nevetsz. Neked komoly problémáid vannak - állapította meg.
- Igen. Szerintem is - bólintottam nevetve, majd letöröltem a könnyeimet. - Úristen. De rég röhögtem ennyire.
- Úgy érted... De rég nyerítettél utoljára ennyire. 
- Én nem nyerítek - néztem rá lebiggyesztett ajakkal. - Én önfeledten kacagok - vigyorogtam.
- Úristen. Persze, azt csinálod - legyintett amolyan "Rád hagyom a dolgot, de úgyis nekem van igazam" stílusban. - De inkább visítasz.
- Te meg gügyögsz - "vágtam" vissza. 
- Mit csinálok? - kérdezte nevetve.
- Jól hallottad. Ne is próbáld meg letagadni. Most is azt csinálod - bólintottam komolyan. 
- Mit szívtál? - vigyorgott rám.
- Levegőt. De azt sokat. Jó cucc. Próbáld ki - ajánlottam.
- Meglesz - bólintott, majd felállt az asztaltól és a mosogatóhoz lépett.
Önfeledten vigyorogva mentem ki a konyhából, majd ugrottam egy nagyot és belebokszoltam a levegőbe. Aztán megfordultam és szembe találtam magam... Zaynnel.
- Izé... Ott... volt egy nagy... szúnyog. Borzalmas. Olyan sok van... idén... - nyögtem ki pár másodperces szünetekkel. 
- Igen. Az. Borzalmas - mondta fapofával, de mintha magában szórakozott volna.
- Uhm... Én... Oké - dadogtam, majd megfordultam és elindultam a lépcső felé. Még láttam az arcán elterülő vigyort miközben megfordultam, majd hallottam, hogy utánam indul. Kettesével vettem a lépcsőfokokat, és amikor a szobámhoz értem, Ő megállt mellettem.
- A szobádban kiélheted magad. Ugrálj egy jót - kacsintott rám, majd fütyörészve tovább ment. Bemutattam neki - nem mintha látta volna -, majd benyitottam a szobámba. 
- Hát ez borzalmas volt! Én hülye... Érted. Beszélgetni kezdünk, elkap a röhögőgörcs, Ő hülyének néz, én vigyorogva kisétálok. És mi van? Én... Ugrálok örömömben és amikor megfordulok Zaynnel találom magam szemben... Hát nem nagyszerű? - hadartam el egy szuszra Helnek, aki még azóta is a szobámban ült és tévézett. 
- És mit hazudtál? - vigyorgott rám.
- Azt hogy ott volt egy szúnyog - motyogtam, ő pedig enyhe röhögőgörcsöt kapott. 
- És szerinted bevette?
- Nem hiszem - vontam vállat. 
- Borzalmasan tudsz hazudni, ugye tudod?! - vihogott, mire finomat vállon csaptam. 
- Ez nem vicces. Inkább... Kínos. Most tuti azt hiszi hogy meghülyültem - fogtam a fejem.
- De legalább már szóba álltok. Haladás, ember - csapott "finoman" a vállamra.
- Igen. Haladás. Mikor lesz ebből újra kiabálás?
- Pár hónap. Nyugi - "vigasztalt" egy félmosoly kíséretében. 

                                                                              *** 

1 hónap telt el az események óta. 1 hónap alatt nyár lett. Vége a sulinak. Hurrá. 
Nos, az utolsó sulis napon kitörő örömmel fogadtam Zayn-t, amikor értem jött. Sőőőőt. Olyan kitörő öröm volt, hogy a nyakába ugrottam. Egy kissé meglepődött... Konkrétan azon csodálkoztam, hogy nem dobott el, vagy ilyesmi... 
"- Uhm... Nem neked örülök ennyire - motyogtam. - Hanem annak, hogy vége a sulinak - néztem rá, miután letett a földre. 
- Ühüm... Oké. Pedig már kezdtem örülni - vigyorgott, majd megforgatta a szemeit és felsóhajtott. Hazafelé szokatlan csöndben - bár nem volt az utóbbi időben olyan szokatlan kettőnk között a csönd. Sőt már kezdtünk megszokni -, mentünk, én a gondolataimba merültem, Zayn pedig mellettem halkan énekelt. A 3 év alatt egyszer sem hallottam még énekelni, úgyhogy ez most újdonság volt számomra és rátett egy lapáttal az "Úristen. Sosem lesz az enyém ez a pasi" érzésemre. 
- Most meg miért sírsz? Ennyire rossz a hangom? - fordult felém, én pedig az arcomhoz kaptam és letöröltem a könnyeimet.
- Nem sírok - ráztam meg a fejem.
- Nem? Akkor biztos képzelődök - bólintott komolyan, majd visszafordult és ismét az utat kezdte kémlelni. - Na, de most komolyan. Miért sírsz? Lassan nem merek a közeledbe menni, mert attól félek hogy elsírod magad.
- Csak... - gondolkodtam el. - Eszembe jutottak apuék - morogtam, és reméltem, hogy beveszi. Bólintott, majd nem zaklatott tovább a kérdéseivel."

Ez így nem mehet tovább! Tuti hogy még mindig azt hiszi hogy szerelmes vagyok belé - amiben egyébként nem téved -, de nem kellene róla tudnia! - gondolkodtam, miközben az ágyamon fetrengtem. Egyébként a nyáron mindig halálra unom magam, maximum néha megyek el valahová Eddel, a legjobb fiú haverommal... Úristen, Ed! - villámgyorsan ültem fel, amint eszembe jutott egy ötlet. 
- Elmentem - szaladtam le az emeletről. 
- Hova? - kérdezte Zayn és Travis szinte egyszerre.
- Edhez - adtam rövid válaszom, miközben a cipőmet szenvedtem magamra.
- Az ki? - kérdezte Zayn az egyik ajtófélfának támaszkodva.
- Semmi közöd hozzá - néztem rá összeráncolt szemöldökkel.
- De van! - kezdett vitatkozni. 
- De nincs - válaszoltam higgadtan.
- De van! 
- Oké, ezzel nem megyünk semmire, maximum itt állunk éjfélig ezt ismételgetve - sóhajtottam, majd kitártam az ajtót és kisétáltam rajta. Mielőtt elmentem volna még láttam, hogy idegesen a hajába túr, majd felszalad az emeletre. Most meg mi a baja?

BEST SONG EVEEER.

MEEEEEEEGCSINÁLTUUUK.ÚÚÚJ VILÁÁGREKOOORD. OMFG!!! IM SO PROUUUD*---------------*. EL SEM HIIISZEEEEM.*--* OMG.. Basszus...sírok:o
10 932 425!!!!!!!!!!!!!!!!!!!*-*.  omg.Annnnnnnnyira örülööööööööööööööök.*-------------*:D:D:D:D (Bocsánat, egy kissé bepörögtem:$$$) 

♥

HAPPY BIIIIIIRTHDAY ONE DIRECTIOOON♥! 

I love them so so so so sooo much!♥ Forever and ever. 

So.. 3 éve ezelőtt megalakult ez a csodálatos banda. Igaz, akkor még a létezésükről sem tudtam - nem tudom melyik szikla alatt voltam elbújva -, akkor még javában tartott a "Úriiiisten Twilight" őrületem. Aztán jött az Adam Lambert iránti rajongásom. Nos... Anyum mindig is megmondta amikor épp rajongtam valakiért, hogy "Úgyis max pár hónap és már más lesz a kedvenced...". Én meg erre "Ááá, ez hülyeség". De aztán mindig igaza lett, akármikor, akárkiért rajongtam. Rajongtam... Igazából akkor még nem is nagyon tudtam hogy ... Hogy milyen az, ha valaki úgy igazán rajong valakiért. Tiszta szívéből szeret valakit, pont mint egy családtagját, vagy barátját.

De aztán jöttek ŐK.
Valamikor 2011 augusztusában láttam a WMYB-t legelsőnek. Őszintén?! Először egyáltalán nem jöttek be. Sőt, még el is kapcsoltam a tv-t:$ Aztán úgy el is voltam nélkülük...Decemberig. Decemberben újra láttam azt a klipet és akkor rájuk kerestem. És úgy fokozatosan megismertem őket... Néztem az x-faktoros videókat, és szakadtam a röhögéstől:D Most pedig már sírok amikor nézem őket... Vagy sírva röhögök. Attól függ. Persze anyum itt is mondta hogy "Pár hónapot adok nekik..." Ühüm. Decemberben lesz két éve:D:D Jó pár hónap:3♥ És...minél jobban megismerem a bandát, annál jobban imádom őket. 
Directionernek lenni jó dolog. Csak nehéz. Nehéz, mert ott van az kibaszott (bocsánat a kifejezésért) érzés, hogy soha az életben nem fogom látni őket élőben. Látni, hogy ölelgetnek más Directionernek... Féltékeny vagyok rájuk. Nagyon. De örülök is, mert egy másik családtagnak (:3♥) sikerült megvalósítani az álmát. 
Olyan távolinak tűnik, hogy én ölelgessem őket... Pedig akarom. Szét akarom őket ölelgetni, mindannyiukat, egytől egyig. Elmondani nekik hogy mennyire szeretem őket és hogy mennyire büszke vagyok rájuk, amiért ennyi mindent elértek ilyen fiatalon..♥

Soha az életben nem rajongtam még ennyire senkiért, mint a One Directionért. Se Adam Lambertért, se a Twilightért, se az Anti Fitness Clubért... (Nem sorolom tovább:DDD) Szóval soha. Soha az életben nem tudtam milyen az, amikor úgy igazán, tiszta szívünkből rajongunk valakikért. Támogatjuk őket.  

Éjszaka fent maradni, csak hogy lássuk őket élőben a neten? 
Visszaszámlálni egy album miatt? Egy klip miatt? Egy film miatt? 
Simán!;) 
Szeretni és támogatni őket? 
Örökké.♥

Mert Directionernek lenni nem átmeneti dolog♥

"Amit a directionerek éreznek, senki más nem értheti meg... A directionerek szerelmesek. De ha ezt bárkinek is elmondanánk, mind hangos nevetésben törnének ki, hogy milyen mérhetetlenül nevetségesek vagyunk.. Pedig ez egy teljesen valós érzés. Olyan, mint amikor egy hétköznapi ember szerelmes lesz valakibe. De olyan reménytelenül nem lehet soha sem szerelmes, mint a directionerek. Amikor úgy érzed, hogy te is csak egy nagyon kicsi szelete vagy a rajongóknak. És te úgy érzed, hogy mégis te szereted a legjobban.És amikor meglátod, hogy valamelyikőjüknek párja van, elszorul a szíved, ám az eszed azt diktálja, örülj, hogy boldog... De teljes szívedből nem tudsz örülni, mert halálosan szeretnéd, hogy egyszer te legyél vele. És akkor belegondolsz, hogy te mindent tudsz róluk. Tudod a kedvenc színűket, hogy milyen magasak, hogy milyen buta titkaik vannak... És akkor rájössz, hogy Ők lehet, hogy azt sem tudják, hogy létezel. Amikor megjelenik egy új videóklipp epekedve mész fel a youtube-ra, és nézed meg azt az öt számodra tökéletes fiút. Amikor öt imádnivaló fiú puszta mosolya is feltud dobni, a rosszabb napokon. Amikor felmész twitterre, és látod, hogy gyarapodott a követőid száma, majd amikor megnyitod, meglátod, hogy nincs köztük egyikőjük sem. Amikor a TV-ben valahol One Directiont adnak, rögtön odakapcsolsz, hogy meghallgasd, milyen szinkronhangot tesznek be nekik, vagy pusztán azért, hogy megnézd őket a televízió képernyőjén, mert te általánosan csak a neten nézegeted őket. Minden áldott évben megünnepled a híres Július 23-át. Amikor a képernyőn keresztül megköszönöd Simon Cowell-nek, hogy híressé tette azt az öt hibátlan fiút, és a szüleid aggódva kérdezik egymástól: "normális ez a gyerek?" Amikor órákon át tweeteled, hogy "@onedirection please follow me, you're my life.xxx" és még csak nem is figyelnek rád, azon gondolkodsz, mi értelme van ennek.. Amikor végignézed a One Thing videóklippjét, és látod a rengeteg szerencsés rajongót, akik bármekkora távolságból is, de láthatták élőben azt a csodálatos 5 fiút. Amikor végignézed a What Makes You Beautiful-t, és elgondolkozol, hogyha ez az öt fiú ismerne téged, ugyanezt gondolnák-e rólad. Amikor végignézed a Gotta Be You videóklippjét, és féltékenyen méregeted a lányt, a kivel Zayn csókolózik. Amikor végignézed a Live While We're Young videóklippjét, és elgondolkozol, hogy milyen dolog is fiatalnak lenni... És hogy nekik milyen csodálatos fiatalkoruk lehet. Amikor végignézed a Little Things videóklippjét meglátod Liam kisírt fejét, rögtön Danielle-re gondolsz, és hogy miért kellett szakítaniuk. Mert neked ők voltak az álompár. Amikor végignézed a videónaplókat, és nevetsz Louis viccein, végighallgatod Liam komoly mondanivalóit, figyeled Harry vicces grimaszait, hallgatod Niall mókás nevetését, bámulod Zayn gyönyörű szemét. Amikor meglátsz egy galambot az utcán, és torkod szakadtából üvöltöd neki: KEVIN! A járókelők pedig megrovó pillantásokkal nyugtázzák, azt, hogy "ez megint egy idióta kis tizenéves..." De ők sem tudják, hogy mit érzel, amikor csak arra az öt bohókás fiúra gondolsz, akik alkalmanként megnevettetnek, alkalmanként pedig megsiratnak lírai dalaikat énekelve. Amikor megfogadod, hogy mindörökké directioner maradsz, de valahol legeslegbelül tudod, hogy ez egyszer úgy is elmúlik... Amikor minden áldott reggel átsiklik az agyadon, hogy "talán ma oszlik fel a One Direction", aztán gyorsan összeszeded magad, és magadat bizonygatod, hogy ilyen sosem történhet meg, mert a srácok megígérték, hogy nem lehetséges... És végül, amikor rádöbbensz, hogy talán ezzel az öt fantasztikus fiúval sosem találkozhatsz, egy pillanatra magadba zuhansz, és tíz percen keresztül vigasztalhatatlan leszel... Aztán felállsz, és azt bizonygatod magadnak: "Egyszer úgyis eljönnek Magyarországra!" Ez a remény az, amitől erős tudsz maradni, és félretudod tenni a dobozos zsebkendőt, akárhányszor meghallod a One Direction egyik szomorúbb dalát. Más emberek nem tudhatják, milyen nehéz is directionernek lenni... Ezek mind nagyon fájdalmas dolgok, de érdemes küzdeni, mert ez az öt fiú megváltoztatta az életünket."

Imádok Directioner lenni!♥ 
Imádok fent lenni hajnalig, és várni akár csak egyetlen egy dalra. 

Igazság szerint mióta megszerettem őket, sokkal többet sírok és nevetek. 
Leírhatatlan érzés, hogy mennyire szeretem őket.
Ha olvasná valamelyik utálkozó ezt, tuti azt gondolná.."Na még egy tizenéves álmodozó p*csa..." 
Most mit mondhatnék? Álmodozni csak lehet...:)

Emlékszem egyszer azt álmodtam, hogy Zayn-t ölelgettem az álmomban. És elhittem. Ott volt. Szinte éreztem, ahogy megölelem... Aztán sírva ébredtem fel, mert tudtam, hogy ez soha nem fog valóra válni. De mégis hiszek benne. Bárcsak...
Bárcsak egyszer megölelhetném őket. 
Bárcsak elmehetnék egy - vagy több -koncertjükre...
Bárcsak tudnák ki vagyok...:c

És tessék. Megint sírok...

Szerény véleményem szerint a Directionerek a legösszetartóbbak. És örülök, hogy közéjük tartozhatok:)♥ 

Ezt pedig hallgassátok meg. Rá tett egy lapáttal a sírásomra. ----> ...♥

So... I'm proud♥ 

_____________________________________________________________

(Ezt egyébként már rég óta le akartam írni, de gondoltam... Ma vannak 3 évesek... Így ma írtam le mindezt:D A dőlt betűs nem saját:D De tetszik, mert minden Directionerre igaz:)
Sose adjátok fel!:) Az álmok néha valóra válnak!:)
Vicces, hogy ezt én írom mert néha még magam sem hiszem el... De nem szabad feladni akkor sem:3)

(Úristen. Mennyit írtam:$:D)
(Egyébként kinek hogy tetszik a BSE??:DD Én személy szerint imáááádom úgy ahogy van:))♥)

5.rész

- Tessék? - kérdeztük szinte egyszerre. Ő csodálkozva, én pedig felháborodva.
- Ugyan már, Brit. Ez az igazság, nem?! Ha én nem mondom, te még éveket szenvedsz, mire elmered mondani neki.
- Én... Ez nem igaz! - hárítottam, miközben megsemmisítő pillantásokat küldtem Travis felé. 
- De igen!
- Tessék? - kérdezte újból Zayn, aki azt hiszem, lefagyott.
- Ez nem igaz! El ne hidd - tagadtam. 
- De igaz, Zayn. Brittany szerelmes beléd - jelentette ki magabiztosan, egy kis önelégült vigyorral fűszerezve. 
- Ó, fogd már be, az Isten szerelmére! Azt se tudod mi van! - kiabáltam olyan hangosan, hogy még én is meglepődtem, nem csak ők. 
- Én csak az igazat mondom, amit te körülbelül két év múlva mondtál volna el! - kiabálta Travis. Még sosem kiabáltam vele. Mindig is mi voltunk azok, akik békében éltünk. Erre jön a hülyeségeivel, amiben még saját magam sem vagyok biztos... 
- Mondom, hogy nem igaz, amit mondasz, te seggfej! 
- Ó, most már én is az vagyok? 
- Igen! - kiabáltam. - Utállak! 
- Mert elmondtam az igazat?
- De... Ez nem igaz, ember! Fogd már fel azzal a csöppnyi kis agyaddal!
- Elég! - kiabálta el magát Zayn, aki eddig csak kapkodta köztünk a fejét. - Travis... Uhm... Felmennél kicsit? - kérdezte. Ha szemmel ölni tudtam volna, már rég nem élt volna Travis. Vigyorogva sétált el mellettem, én pedig majd' felrobbantam a dühtől. - Igaz? Igaz amit mondott? Te... Szerelmes vagy belém? - hangja sürgető volt, és higgadt. Vagy legalább is annak hallatszott. 
- Én... Nem. Vagyis nem tudom - dünnyögtem, miközben próbáltam lecsillapodni. 
- Szóval lehet hogy igen? - riadt meg teljesen.
- Lehet - mormogtam.
- Na ne. Nem lehetsz szerelmes belém - nyögött fel. - Ne most... Nem hiszem el! Én... Ez a tudat... Ez nélkül sokkal jobban elvoltam. Bassza meg, Travis! - füstölgött, majd felállt mellőlem. - Sejtettem, hogy valami bajod van. Nagy bajod. Istenem, miért? Miért kellett belém szeretned? - járkál fel-alá, miközben vadul mutogatott. 
- Nem tehetek róla... - morogtam.
- Tehát már tényleg igaz - bólintott szörnyülködve. - Oké. Nyugodt vagyok - vett mély levegőket, majd rám pillantott. - Hát ezt nem hiszem el! - kezdte el újból. - 3 évig nem éreztél semmit irántam, csakis gyűlöletet, erre most... Arghhh - morgott.
- Ne hogy már ezért is engem hibáztass! - csattantam fel. 
- Kit hibáztassak? Travist? Helt? Vagy az anyámat és az apámat? 
- Magadat! - kiabáltam, mire pislogott párat és egy egy mosoly terült el az arcán.
- Hmm. Nem tehetek róla, hogy ilyen vagyok és hogy így nézek ki - vigyorgott önfeledten. Milyen gyorsan megfeledkezett a "problémájáról". 
- Fogd be - pufogtam, majd felálltam és megfordultam.
- Figyelj... Ez... Tudod, hogy...
- Sejtem mit akarsz mondani, és igen, tudom, hogy lehetetlen, hogy összejöjjünk - bólintottam, majd felballagtam a szobámba és ismét elsírtam magam. 
Nem így terveztem ezt az egészet! Terveztem magamnak 3 év kínlódást, aztán végre be vallottam volna neki, hogy szeretem. Bassza meg, Travis!

                                                                               ***

Egy hete, hogy tudja Zayn a dolgokat. Egy hete, hogy kerül... Kezdek becsavarodni. Még csak nem is veszekszünk. Sőt, néha egész nap nem is szólunk egymáshoz. Vagy legalább is ő nem szól hozzám. Kicsit sem feltűnő, amikor én például bemegyek a konyhába, ő pedig "Elhagytam valamit" okkal kimegy onnan. Egy hete ez megy. Utálom ezt! Travisra is haragszom. Ő pedig a maga módján, csendben szemlélődik behúzott nyakkal. Miatta van az egész. 
- Travis beszélhetnénk? - kérdeztem összeszorított szájjal, ingerülten.
- Ne fogd vissza magad. Kiabáld le a fejem - emelte fel megadóan a kezeit, majd leült a kanapéra és rám nézett. 
- Most örülsz? Mindent elcsesztél! Érted? Mindent! - sziszegtem idegesen.
- Tudom! - sóhajtott fel. - Rendbe hozom - emelte fel a fejét magabiztosan.
- Igen? És mégis hogyan? - kérdeztem gúnyosan. 
- Az mindegy... De rendbe fogom hozni ezt az egészet - mormogta. - Utálom, hogy nincs semmi műsor - tette hozzá. 
- A te hibád! - kiabáltam el magam. 
- Tudom és sajnálom! - kiabált ő is. Pár percig farkas szemet néztünk, majd idegesen megráztam a fejem. 
- Az nekem nem elég - csaptam ki az ajtót, majd felszaladtam a lépcsőn, ahol majdnem beleütköztem Zaynbe.
- Mi az? - kérdezte kíváncsian.
- Semmi - morogtam, majd elhaladtam mellette és berontottam a szobámba, ahol Hel volt. Halál nyugodt képpel ült az ágyamon és nézelődött.
- Na ide figyelj... - kezdett bele, de leintettem. - ..nem fogom hagyni hogy... - határozott nemet intettem a kezemmel, hogy ne folytassa. - ...hogy rosszba legyél Zaynnel! - de mintha meg sem látta volna, folytatta a mondandóját. - Figyelj, tudom hogy... - kezdte, de megint leintettem. - ...hogy szerelmes vagy belé - fejezte be a mondatot, amit igazság szerint nem akartam hallani. 
- Mióta? 
- Ugyan már! A legjobb barátnőm vagy! Már sokkal előtted tudtam.
- Hűha. Különleges képességeid vannak - morogtam, majd levágtam magam az ágyra és püfölni kezdtem a párnámat. 
- Ez most beszólás lett volna? Mert akkor gyakorolj még - paskolta meg a vállam, majd felsóhajtott. - Megöljem Travist? 
- Honnan tudod hogy az ő hibája minden?
- Tudod... Az én bátyám Zayn... És akármilyen meglepő, döbbenetes, hihetetlen... - emelte egyre hangosabbra a hangját, és már azt hittem, hogy még egy szinonímát mond, amikor végül befejezte a mondatot. - De szoktam vele beszélgetni - fejezte be, enyhén gúnyos hangnemben, amit szó nélkül hagytam. 
- És most mi az Istent csináljak? - fordultam a hátamra, majd kérdően néztem rá. 
- Csinálj úgy, mintha nem érdekelne Zayn!
- Tegyem féltékennyé? - csillant fel a szemem.
- Nem ezt mondtam - fintorodott el. - Csak csinálj úgy, mintha nem érdekelne. Érted!? Szóval, mintha nem érdekel az, hogy kerül... 
- Komolyan! Ti mindent megbeszéltek? - szóltam közbe a mondandójába. 
- Nagyjából - bólintott. - Na, csak csinálj úgy! Megértetted? 
- De attól még érdekel!
- Tudom! De akkor lehet, hogy nem fog annyira kerülni! Csak azért csinálja, mert azt hiszi így elfelejted. Bár nem tudom hogy tud ilyet gondolni, amikor egy házban éltek - töprengett el, majd megrázta a fejét. - Szólogass be neki, ordítsd le a fejét. Csinálj úgy vele mint az elmúlt 3 évben. Piszkáld. Bár inkább ne, mert lehet hogy félreérti. Szóval, csak légy vele olyan, mint voltál.  
- És ha nem jön be mindez?
- Akkor végre megölhetem Travist - "nevetett" fel ördögien, amiből fulladozás lett a végén.
- Gyakorold még ezt a nevetést - vigyorogtam rá, mire csak elfintorodott. - De  ha mindig kerül... És mindig elmegy onnan, ahol én vagyok... Akkor mégis mit csináljak? Loholjak utána és kiabáljak rá?
- Upsz, erre nem gondoltam - nézett rám hirtelen. - Hát, amikor épp kiakar menni onnan ahol épp te vagy, akkor kezdj el valami szöveget, amiben szerepel az hogy "Igaz, Zayn?" 
- Hát jó. De ha nem jön be mindez... Téged foglak megkínozni - álltam fel az ágyról, majd kicsaptam az ajtót.
- De azért ne vigyél túlzásba semmit, jó? 
- Miért tennék ilyet?
- Ismerlek - nevetett fel. Legyintettem, aztán elindultam lefelé a lépcsőn.



Hiiiiii.xxx Nos, itt van az új rész:3 Remélem tetszik:o Vagyis tetszett:DD Lehet komizni, pipálni.. De még feliratkozni is!:3xd Egyébként sajnálom hogy ilyen későn hozom a részeket, de... mégiscsak nyári szünet van:"DDD Naaa. Just ennyit akartam:3 Pacsiii..xx:)